Monthly Archives: október 2013

Kétségeink = Árulóink!

A kétségeink árulóink
miattuk vereséget szenvedünk,
még ha nyerhetnénk is,
azzal, hogy meg sem próbáljuk.
(Shakespeare)

Mennyire igaza van.

Amikor kétségeid vannak a képességedet illetően, kevésbé valószínű hogy megteszed a sikerhez szükséges lépéseket.

Amikor hallgatsz arra a belső hangra, ami azt mondja „Nem tudod megcsinálni”, „Nem érdemled meg a sikert” vagy „Úgyis kudarcot vallasz, minek is vesztegeted vele az idődet”, ilyenkor jóval több hatalmat adsz a kétségeidnek, mint amennyit azok megérdemelnek.

Mert a kétségeid árulóid.

Hazudós, harácsoló, lélekölő árulók.

Azt akarják, hogy elbukj, és mindent meg is tesznek azért, hogy távol tartsanak a kockázattól, benne szépen a langyos kakiban.

Belevisznek a málnásba, elhitetik veled hogy az átlagos elfogadható, ne is próbálkozz többel.

De mennyire nincs igazuk.

TE meg tudod csinálni!

Megvan benned a képesség, hogy változtass.

Te is megérdemled a sikert, ha hajlandó vagy érte dolgozni.

Úgyhogy hallgattasd el a belső kétkedőket, ne is figyel a hazugságaikra és inkább azzal a hittel élj, hogy az élet a tetteket jutalmazza, és bármilyen akadályon túl tudsz lépni amit az élet az utadba irányít.

Ha tetszett ez a bejegyzés,  “lájkold” és oszd meg ismerőseiddel, hátha számukra is hasznos lehet! Köszönöm! :-)

Life coachod, Zoli