Hogyan hozhatsz ki legtöbbet a Life Coaching ülésekből?

life coaching ülésA life coaching egy közös munkán alapuló kapcsolat, ahol a coach és az ügyfél hosszú távon dolgoznak együtt. Célokat tűznek ki, akciótervet állítanak elő, és az akadályozó tényezőket elhárítják az útból. A Coaching ülésekből úgy lehet a legjobban profitálhatni, ha az ügyfél is elkötelezi magát a rendszeres megbeszélések mellet, mondjuk 6 hónapra. Természetesen az is előfordulhat, hogy esetleg csak néhány megbeszélésre van szükség, hogy az egyén tisztábban lásson egy bizonyos helyzetet az életében.

Mivel a life coaching két fél együttműködésén alapszik, kiemelten fontos, hogy az ügyfél teljesen jelen legyen ezeken a beszélgetésekben, valamint felkészülten érkezzen.

A következőekben 5 pontban összefoglaltam, hogyan is lehet a legtöbbet kihozni egy-egy life coaching megbeszélésből.1. Vedd a life coaching megbeszéléseket komolyan. Ez lehet, hogy egyértelműnek hangzik, de mégis fontos, hogy a megbeszélés idejére szabaddá tedd magad. Írd be a naptáradba, érkezz időben a megbeszélt találkozóra, és hagyj időt a megbeszélés előtt a felkészülésre is. Bizonyosodj meg róla, hogy minden lehetséges zavaró tényezőt elhárítasz a megbeszélés előtt – menj el a mosdóba, halkítsd le a telefonodat, mond el a családnak is, hogy csak vészhelyzetben keressenek (ez nagyon fontos, ha skype-on beszélgetsz otthonról a life coach-oddal).


2. Legyen nálad jegyzetfüzet, vagy egy napló a life coaching megbeszéléseken, amit kifejezetten csak erre a célra használsz. Győződj meg róla, hogy kikészítetted a füzetet magad elé, egy-két tollal együtt (ha esetleg az egyik kifogyna érdemes pót tollat is használni), és egy pohár víz sem árt ilyenkor. Habár a megbeszélés alatt fókuszált szeretnél maradni és nem megszakítani a beszélgetést, mégsem árt, ha lejegyzeteled gondolataidat, amelyek a beszélgetés során fontosnak tűnnek. A megbeszélés végén a Coachod összefoglalja, miről is volt szó a beszélgetés során, valamint adhat „házi feladat”-ot, gyakorlatot is, amit a következő megbeszélésig kell elkészítened.


3. Legyen határozott szándékod a megbeszélésre. Mi az, amit mindenképp szeretnél elérni az aktuális megbeszélés végére? Habár a life coachod minden bizonnyal rávilágít néhány dologra a megbeszélés során, mégis fontos, hogy neked is legyen elképzelésed a megbeszélést illetően. Próbálj meg olyan konkrétan fogalmazni, amennyire csak tudsz, ahelyett hogy például azt mondanád „boldog szeretnék lenni”, gondolkodj el rajta előbb, hogy valójában mit is jelent ez neked. Szeretnéd, hogy több időd legyen a párodra, vagy a gyermekeidre? Beteljesületlennek érzed az életedet, mert túl sok időt töltesz azzal, hogy mások szekerét tolod, és szeretnél saját karriert, hobbit magadnak? Tölts egy kis időt azzal, hogy felteszel magadnak néhány kérdést a beszélgetés előtt, hogy maximalizálni tudd az időd hasznosságát a life coachoddal való megbeszélés során. Így ahelyett, hogy a rendelkezésre álló időt azzal töltenétek, hogy meghatározzátok mit jelent számodra a boldogság, a coachod segítségével máris célokat tűzhettek kis és egy akciótervet állíthattok fel, amivel eléred az áhított boldogságot. Akkor se aggódj, ha egyáltalán fogalmad sincs arról, mi tenne téged boldoggá.  Ez természetesen bárkivel előfordulhat egy-egy életében beállt nagy változás után. A life coachod ilyenkor is tud segíteni abban, hogy tisztábban lásd a helyzetedet.

4. Légy nyitott a cochoddal. A coaching jóval hatásosabb, ha az ügyfél nyitottan és bátran vesz részt a folyamatban. Ha megpróbálod elnyomni, amit igazán érzel, vagy félsz megosztani azt, hogy mi a nagy álmod, azzal akadályozod a Life coaching hatásosságát. Légy kész megosztani bármit a life coachoddal, semmi sem túl jelentéktelen vagy túl nagy dolog egy ilyen megbeszélésen. Amikor visszafogsz dolgokat, magadba fojtasz érzéseket, csak magadat hátráltatod és a Coachodnak sem segítesz, hogy olyan mértékben segíteni tudjon, amennyire megtehetné.

5. Legyél felelősségteljes a Coaching során. Egyike a főbb okoknak a life coachingra, hogy a saját belső lehetőségeidet és intuícióidat feltárd, hogy ezáltal egy szabadabb, boldogabb életet élhess. Ennek a bekövetkezte akkor a legbiztosabb, ha felelősséget vállalsz a tetteidért és gondolataidért a Coaching folyamat alatt. Fontos, hogy elvégezd a kapott feladatokat a találkozók között, hogy elsajátíthasd a tudást, és továbbléphess. Az, hogy hogyan használod fel az idődet a Coaching találkozók között, kizárólag a te felelősséged.


A felsorolt irányelvek segíteni fognak abban, hogyan használd ki és fordítsd maximálisan a javadra a Coaching megbeszéléseket, valamint hozzásegít a céljaid és álmaid és álmaid megvalósításához, méghozzá jóval rövidebb idő alatt.

Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek ”lájkold” és oszd meg ismerőseiddel, hátha nekik is tetszik majd!

Köszönöm! 🙂

Life coachod, Zoli

2 thoughts on “Hogyan hozhatsz ki legtöbbet a Life Coaching ülésekből?

  1. GŐGÖS GÁBORNÉ

    Szeretném megkérdezni,hogy ez mennyibe kerül?

    tisztelettel:gőgös ági

    Bp.2014.01.22.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.