Ne légy maximalista!

Mindenki arra vágyik, hogy sikeres legyen. De hogy sikeresnek érezzük-e magunkat, az attól is függ, mit tűzünk ki célként önmagunk elé.

Csak a legjobb az elég jó

Ha maximalisták vagyunk, hatalmas feladatok teljesítését várjuk el magunktól. Ha csak a legnagyobbakkal vagyunk hajlandóak versenyezni,  nehéz helyzetbe hozzuk saját magunkat.

Sokan coaching ügyfeleim közül először csak a cél 100%-os elérését tekintik sikernek.  Ennél fogva hiába látja ezeket az embereket a környezetük sikeresnek, ők maguk sosem érzik magukat elég jónak, és megfosztják magukat attól az örömtől, amit a kitűzött cél elérése hozna a számukra.

A maximalizmus valójában korunk ’betegsége’, amely egy olyan szemüveget kényszerít ránk, ami nélkül sokkal egészségesebben, valóságosabban látnánk a világot és önmagunkat.

Vera Birkenbihl kommunikációs és marketing szakértő Sikertréning című könyvében arra a következtetésre jut, hogy a maximalizmus a gyermekkorból eredeztethető. Ha valaki gyerekként feltételes szeretetben részesült – csak akkor szerették, ha ’elég jó’ volt, és tökéletesen megcsinálta, amit vártak tőle -, később az érzelmi hiányt, amit érez, tettek tömegével igyekszik kompenzálni. Önértékelését egész életében az elért eredményei tartják fenn: ha jól teljesít, akkor áll önbecsülésének mutatója a nullán.Vera F. Birkenbihl

Ha úgy nőttél fel, hogy a felnőttek leginkább dicsértek valamiért, amiben tényleg kiemelkedő voltál és vagy, akkor kimagasló teljesítményekre is képes lehetsz. Ez a jobbik verzió. De ha sokat kritizáltak gyerekként, persze “csak hogy még jobb legyél’, és ha szinte minden cselekedetedért bírálat ért, azt kezdheted érezni, hogy képtelen vagy valamit ’helyesen’ megcsinálni. Ezért a figyelmed fókuszába a hiba kerül, és nem látod reálisan a teljesítményed. A valóság észlelésének ez a torzulása okozhatja, hogy csak akkor ’állsz szóba magaddal’, ha a maximumot teljesíted.

A tökéletességre áhítozók számára a 100%-os teljesítménytől való legkisebb eltérés is negatívumnak számít. Így nem sok esélyük van, hogy ne lássák magukat folyamatosan vesztesnek.

Egy példa – a szakács története

Vera Birkenbihl példának egy tanítványa, egy szakács történetét hozza, aki apja keze alatt tanulta a mesterséget. Szóbeli dicséretet nem kapott, de a hibáit részletesen elemezte az apa, aki nyilvánvalóan jót akart, csak rossz mintát követett.

A szakács jól dolgozott; a hálás vendégek száma nőtt, de mivel a hibáira koncentrált, ő maga nem ismerte fel, hogy a teljesítménye átlagon felüli.

Tételezzük fel, hogy az elképzelhető „maximális szakács-teljesítmény” 100 %, és a szakácsok többsége ennek 80 %-át nyújtja. A mi szakácsunk, mivel tehetséges volt a szakmájában – folytatja Brinkenbihl – 85 %-on teljesített. Ha állandóan arra emlékezteti magát, hogy milyen a maximális szakács-teljesítmény, örökké elégedetlen lesz magával. Ha viszont a szakácsok átlagát nézi, a 80 %-ot, akkor végre kellően jónak tarthatja magát. Ehhez egy dolgot kell tennie: a nézőpontját kell megváltoztatnia.

Észlelésünk módja dönti tehát el, mi az a valóság, amiben élünk; ezért az észlelésünkön, a gondolkodásunkon kell változtatni.

Nem baj, ha nem megy a parkolás

Ha kételkednénk abban, hogy a tanult elvárásaink nyomán teljesítünk, belegondolhatunk a férfiak és nők közti különbségbe: mi okoz általában problémákat, lelki tusákat a férfiaknak, és mi a nőknek?

Egy férfit sem nevelnek úgy – ezt talán kijelenthetjük – hogy azt látná, a külseje miatt gondjai lehetnek, vagy hogy a felnőtt férfiaktól elvárt a tökéletes fizikum. Így a férfiak, hacsak nem extrém módon elhízottak vagy soványak, elégedettek szoktak lenni a külsejükkel. A nők ezzel szemben mélységesen kétségbe tudnak esni olyan apró szépséghibák miatt, amik felett a másik nem képviselői elsiklanak. Ellenben egy nő sem megy a Dunának, ha nem tud tökéletesen végrehajtani egy hátra beparkolást, mivel nem érzi, hogy ez levonna az értékéből.

A nők többsége emellett nem érzi úgy, hogy maximálisan kell teljesítenie a karrier terén, mert különben értéktelen. Igy ha a gyengébbik nem egy tagja elveszti a munkáját, és nem tudja aktuálisan eltartani a családját, inkább gondolja azt, hogy ’ilyen az élet’, ’majd fordul a kocka’, mint hogy megkérdőjelezze önmagát. Egy férfi nehezebben engedi el azt az elvárást, hogy maximálisan ‘pörgesse’ a karrierjét, és ha családos, képes legyen eltartani a családját. Ezért is van – egyebek közt -, hogy a férfiak osztoznak a főnöki pozíciókon.

Mi ‘programozott be’ minket, férfiakat és nőket arra, hogy melyik téren várjuk el magunktól a legtöbbet? A neveltetésünk, valamint a szocializációnk: a családi minta, a környezet és a tömegkultúra hatása.

Aki magával jól bánik, másokkal is jól bánik

Azt gondolhatjuk, nem annyira káros, ha valaki maximalistán éli az életét – pusztán annyi történik, hogy ő sosem elégedett. Azonban a teljesítményhajszoló gondolkodás az illető egész környezetére rossz hatással van.

Csak az elégedett másokkal, aki magával elégedett, csak az tud jól bánni másokkal, aki magával jól bánik – az ilyen ember tehát nehéz ember, mint főnök, mint munkatárs, és mint családtag. Őbelőle válik aztán az a szülő, akinek csak a színötös bizonyítvány az elég jó, és egy becsúszó négyes miatt megkeseríti a gyereke életét. Felfelé pedig a sikerélmények vezetnek, a szorongás minden teljesítményt leront. Aki a legjobbat hajszolva neveli, tanítja gyerekeit, tanítványait, így irányítja beosztottait, az nem a legjobbat fogja belőlük kihozni.

Még egy példával szeretném illusztrálni, miért érdemes pont hogy nem a legtökéletesebbre törekednünk. Magyarország egyik legeredményesebb, legdíjazottabb reklámügynöksége a DDB Budapest.  A cég ügyvezetője, Hannes Wirnsberger több helyen nyilatkozta, hogy kitűnő csapattal dolgoznak, és hogy filozófiájuk az, hogy jó dolog hibázni, mert aki hibázik, csak az megy előre és keres új utakat. Ez a gondolkodás beválni látszik, mivel a DDB Budapest rendkívül sikeresen működik, és nemzetközi reklámfesztiválokon is kiemelkedően teljesít.

Tréningjeimen, coaching üléseimen sokat foglalkozunk a témával, hogyan kerülhetjük el a maximalizmus okozta buktatókat, és hogyan alakíthatjuk ki a legoptimálisabb gondolkodásmódot. Ha még többet szeretnél megtudni minderről, Téged is várlak!

Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek ”lájkold” és oszd meg ismerőseiddel, hátha nekik is tetszik majd!

Köszönöm! :-)

Life coachod, Zoli

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.