Kádas Eszter
Jó ötleteivel segített egy új jövoképet megteremteni a pályamódosításomban, inspirált és még az önismeretben is rámutatott valamire, amit késobb fel tudtam dolgozni.
Kádas Eszter



Szabó Krisztián
"Hosszabb ideje nem éreztem jól magam a borömben, mégsem tudtam egyértelmuen meghatározni mit kellene tennem és inkább a korlátokat láttam magam elott. Már az elso "állapotfelméro" találkozásom Zolival hasznos volt, bár csak kérdezett, mégis olyan más megközelítésbe helyezte a dolgokat, hogy egy A4-es oldalnyit jegyzeteltem magamról, magamnak. Folyamatosan haladtunk elore, kisebb-nagyobb részekre bontva, így már az elejétol voltak sikerélményeim. Jólesett, hogy nemcsak a találkozókon figyelt rám, hanem folyamatosan kért visszacsatolást, ami jelezte valóban a szívén viseli az ügyfeleit. Emberileg és szakmailag is kellemes meglepetésben volt részem, hálás vagyok a segítségért és az ötleteiért, melyek nélkül nem biztos, hogy meghozok olyan döntéseket, amelyeket már korábban meg kellett volna hoznom."
Szabó Krisztián

SAP BI tanácsadó



Zalán Zsuzsanna
Zoli segítségével rájöttem arra, hogy az életem nagy küldetése a családalapítás. Mellette megtanultam, hogy céljaim elérésében egész életemben csak én állítottam saját magam elé korlátokat, és ma már azt is tudom, mik ezek es hogy tudnám oket kezelni, mellozni, kiküszöbölni. Sok esetben teljesen egyértelmu összefüggésekre világít rá, amik annyira egyszeruek, hogy az embernek sokszor eszébe sem jutnak, holott nagyon hasznosak. A gondolataimat is jobb, számomra hasznosabb irányba tudom terelni felesleges rágódások helyett a találkozásaink során eltanult módszerek segítségével. Tudom, hogy még rengeteg munkám lesz, hisz a körülményeket mindig sokkal könnyebb megváltoztatni, mint belülrol változni, de nem ijedek meg a feladattól, és tovább folytatom, amit elkezdtem. Azt gondolom, hogy az életben az emberi kapcsolatok a legbonyolultabbak, és mindenki szamara jól jönne a segítség.
Zalán Zsuzsanna



Kiváló segítotárs a gondolatok rendezésében, a dolgok több aspektusának megvilágításában, a "helyes - nem helyes" kérdések megvizsgálásában. Sugárzik belole a nyugalom, az empátia készsége nagyon jó, így átérzi a másik fél problémáját és kiváló kérdésekkel segít a helyes út, válasz megtalálásában.
Herczeg Marianna



Életvezetési (life) ­coach­ing

A life ­coach­ing folyamata egy egyedi módszer, melynek során az egyének személyiség- és kompetenciafejlesztéséről van szó. Előfordulnak helyzetek, mikor mások segítségére van szükségünk a fejlődéshez.

A képzett edző, vagyis a ­coach­, birtokában van azoknak az eszközöknek, amivel segít rátalálni a bennünk lévő megoldásokra a life coaching folyamatával, ráadásul a vele végzett közös munka maximális motivációt eredményez a célok, megoldások elérésében.

Siker Fókusz Coaching 5A ­coach­ segítséget nyújt elakadásaikban, személyes fejlődésükben, önmaguk megtalálásában. Lényeges eltérés az üzleti ­coach­inghoz képest, hogy a life ­coach­ing folyamat kezdeményezését a szolgáltatást igénybe vevő magánszemély végzi, valamint a költségét is ő állja. A life coaching célja az egyén életét jobbá tenni - bár ez a pozitív irányba történő fejlődése mindenképp a közvetlen környezetére is jótékony hatást fog gyakorolni.

Gyakran használják magyar nyelvben az életvezetési tanácsadó megnevezést a life coachingra, bár ez nem pontosan fedi a valóságot, mivel a ­coach­ing alapvetően nem tanácsadás. A ­coach­ ahelyett, hogy halat adna ügyfelének, azt inkább halászni tanítja meg. A hossztávú megoldás megtalálásához nyújt segítséget, ahelyett, hogy csak pillanatnyilag mentené meg az éhségtől. A jó life ­coach­ támogatja, bátorítja, elfogadja, őszinte visszajelzéseivel segíti kliensét. Sir John Withmore, a ­coach­ing egyik jeles képviselője, szerint a ­coach­ing alapvető célja a tudatosság és a felelősség fejlesztése. Amennyiben a ­coach­ee a saját élete feletti felelősségének tudatára ébred és ennek megfelelően él, az folyamatos fejlődést eredményez annak minőségében.

A life ­coach­ing minden olyan élethelyzetben alkalmazható, mikor a kliens elakadt és nem képes megbirkózni a feladattal, mert bár rendelkezik a szükséges erőforrásokkal, de azokhoz nem fér hozzá. Erőforrásai összerendezéséhez is nagy segítséget kaphat az ügyfél a life ­coach­ing folyamat során, mely során kitisztul számára a kép és rátérhet a megoldáshoz vezető útra.

A Fókusz Coach miben segíthet neked life coachinggal?




Nem érzed magad elég sikeresnek? Személyes siker kialakítása.
Nem találod helyedet a munka világban? Karrierút megtervezése, karrier­coach­ing.
Kifolyik az idő a kezeid közül? Időgazdálkodás fejlesztése, személyes hatékonyság kialakítása.
Nincs időd a fontos dolgokra sem? Hatékonyság, eredményesség növelése.
Nem találod a helyedet a világban? Egyéni küldetés, személyes életstratégia megalkotása
Nem tudod, hová tartasz? Jövőkép megtalálása life coachinggal.
Boldog, tartós párkapcsolatra vágysz, mégsem sikerül? Párkapcsolati ­coach­ing
Hónapról hónapra élsz,nincsenek megtakarításaid? Pénzügyi intelligencia fejlesztése, stratégia kialakítása
Nehézséget okoz mások előtt prezentálni? Szeretné jobb előadó lenni? Prezentáció fejlesztése

Ha úgy gondolod, számodra is hasznos lehet a life ­coach­ing

Ha mindezt elolvastad, és úgy gondolod számodra is hasznos lehet a ­coach­ing, örömmel kínálom számodra life ­coach­ing szolgáltatásomat.

Egyéb felmerülő kérdésekre is nagyon szívesen válaszolok, vagy kérj ingyenes visszahívást neved, telefonszámod megadásával.

Üzenet küldése





garancia
A Fókusz Coachnál minoségi megoldásokat kapsz, mert nálam a coaching során Te és a Siker áll a fókuszban!